A múltkori randevú vegyes érzelmekkel zárult. Agyam tudta, nem őt keresem. Sőt, a szívem is ezt súgta. Szavai és kedvessége jól esett. Vágyaim maximálisan felkorbácsolta. Ez azonban kevés.
Ezért napok óta nem önmagam voltam. Tudtam, hogy nem őt keresem. Annyira különbözőek vagyunk. A legalapvetőbb problémát még se ez jelentette, hanem az, hogy nem tudtam férfiként feltekinteni rá.
Most mégis hiányoznak a beszélgetések. Az az illúzió, hogy tartozom valakihez. Más hogy éli meg az egyedüllétet?
